A gelencei községházán 2022 december 16-án délelőtt tartották meg a két és fél éves GoDanuBio projekt záró rendezvényét. Az eseményen jelen volt Sebestyén Tihamér egyetemi adjunktus, projektvezető, meghívást kapott Vajda Lajos, a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetsége (Asimcov) ügyvezető igazgatója, a Green Energy Innovatív Biomassza Klaszter elnöke és Varga Attila, az esztelneki székhelyű Angustia Egyesület ügyvezető igazgatója is. Jelen voltak a ASIMCOV által metorált helyi fiatalok is akik uniós támogatásból indithattak kezdő vállalkozásokat.
A megjelenteket Ilyés Botond János polgármester köszöntötte, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzatnak feldata az is, hogy bármilyen segítséget megadjon a pályakezdő helyi vállalkozóknak és itthon maradásra bátorítsa őket. Dr. Sebestyén Tihamér szerint a GoDanubio projekt az elmúlt években segítségére volt a helyi vállalkozóknak, vállalkozni vágyóknak ezért jöhetett létre az is, hogy a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetségének (Asimcov) köszönhetően nyolc új gelencei vállalkozás kapjon 25–25 ezer euró támogatást, azzal a célal, hogy a pályakezdő fiatalok fenntartható módon kezdjék el fejleszteni Gelence községét. Ezek után, Vajda Lajos az ASIMCOV ügyvezető igazgatója, arról beszélt, hogy az említett metorprogramban 250 személy vett részt és ezek közül 33 új vállalkozás kapott támogatást is, ahol már a támogatási szerződések aláírásra kerültek a projektben nyertes üzleti tervek tulajdonosaival. Megyeszinten Gelencéről nyolc nyertes pályázat került ki.
Varga Attila az Angustia Egyesület GAL pályázatairól tájékoztatta a jelenlevőket, beszámolt az elmút időszak nyertes pályázatairól és bíztatta jelenlevőket az elkövetkező időszak előnyeiről és lehetőségeiről.
Végezetül a három jelen levő fiatal vállalkozó mutatkozott be és ismertette dióhéjban kezdő vállalkozását. A rendezvény végén Sebestyén Tihamér megköszönte a község vezetésének a bátorságot, hogy nem retten vissza az ismeretlentől és próbál nyitanni az európai uniós pályázati lehetőségek felé.