standard logo dark green ink BIG

GoDanuBio

HU
Gelence község részt vesz egy két és fél éves nemzetközi stratégia fejlesztési projekben, az Interreg Duna Transznacionális Program keretén belül. A "GoDanuBio" nevű projekt a Duna-menti országokból származó partnerekkel karöltve valósul meg, azzal a céllal, hogy a régióban lévő országok közötti szakmai együttműködést fejlesze.
A projekt témája „Részvételi együttműködésen alapuló, vidéki-városi gazdasági és társadalmi kapcsolatok újraélesztésének elősegítése, a vidéki fiatal lakosság otthon maradásának megerősítése a körkörös biogazdaság fejlesztésén  keresztül”.
A GoDanuBio hivatalos kezdő konferenciáját július 30-án tartották meg online keretek között, amelyen több mint 40 résztvevő vett részt a Duna Régióból.
A projekt konzorciumban összesen 19 projektpartner szerepel, további 6 társult partner összesen 10 ország részvételével, mint például Németország, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Magyarország, Szerbia, Bulgária és Románia. A projekt vezetője a  BioPro Baden-Württemberg GmbH  Németországból.
A Duna régióban a vidéki településekről nagymértékű az elvándorlás, amit főleg a fiatalok számára a jobb foglalkoztatási lehetőségek és a városi élet jobb kilátásai serkentik. A munkaerő mozgása elnéptelenedő vidéki területeket eredményez, míg a vidéken maradó lakosság főleg elöregedő. Ezeket a területeket jellemzi a kevés, jól képzett munkaerő viszont a jól megfizetett állások hiánya is.
A GoDanuBio projektben a vidéki térségek vonzerejének fokozására szolgáló jövőbeli stratégiák kidolgozását segíti. Új ösztönzők elemek azonosítása fog megtörténni a fiatalok számára, azzal a céllal, hogy a fiatal generáció ne az elvándorlást, hanem az itthon maradást válassza a későbbiekben.
A projekt életbe ültetése  során a körkörös biogazdaságot fogják használni a regionális fejlődés előmozdításának eszközeként. Ez a helyi erőforrások fenntartható módon való hasznosítását jelenti, ötleteket dolgoznak ki új termékek kifejlesztésére és új szolgáltatások kiépítésére. Ugyanakkor a projekt az interdiszciplináris együttműködést is serkenti, és a különböző szakpolitikai területeket egy helyre összpontosítja. Ebben az értelemben a GoDanuBio új értéket teremt, elősegíti a külföldi jó példák megismerését, a  tudástranszfert, a bioalapú értékláncok kiépítését és végül vidéki térségekben vonzóbbá való tételét, úgy hogy ne a kivándorlást hanem a hazaköltözést segítse a fiatalok körében.
A projekt időtartama 30 hónap, míg a teljes költségvetés 2,713,796.50 euró.
További információk:  http://www.interreg-danube.eu/ 

RO
Proiectul GoDanuBio -”Ecosisteme participative pentru stimularea revitalizării cooperării rural-urban prin guvernarea bioeconomiei circulare in regiunea Dunării” cod DTP3-471-4.1,
Proiect co-finantat de Uniunea Europeana (FEDR si IPA)

În cadrul Programului de Cooperare Teritorială InterReg Danube V-B, începând cu data de 29.06.2020, Comisia Europeană a aprobat finanțarea proiectului în care Ministerul Economiei, Energiei și Mediului de Afaceri este membru partener în cadrul consorțiului proiectului, asigurând derularea activităților alături de ceilalți parteneri (19 parteneri de proiect si 6 parteneri asociati) din 9 state membre UE și unul în curs de aderare. Liderul consortiului este institutul BioPro Baden-Württemberg GmbH.
Obiectivele proiectului: Obiectivul principal al proiectului GoDanuBio este abordarea în mod activ a schimbărilor demografice prin revitalizarea zonelor rurale, folosind cooperarea participativă la mai multe niveluri de guvernare.
Proiectul îşi propune să realizeze o platformă comună a cărei funcționare va continua după finalizarea acestuia (platforma Danube Circular-Bioeconomy Brain Trust). Bioeconomia circulară va fi folosită ca sistem de regenerare care va pune accentul pe zonele rurale și va reduce diferențele printr-o cooperare reînnoită rural-urban.
Durata proiectului: 30 luni, începând cu data de 01.07.2020.
Valoarea totală a proiectului: 2,713,796.50 Euro

Mai multe informații: http://www.interreg-danube.eu/


ENG: 
GODANUBIO
Participative Ecosystems for fostering the revitalization of rural-urban cooperation through governing Danube Circular-Bioeconomy
Danube regions and cities face major societal transitions regarding demographic change. The rural exodus is caused by better employment opportunities for the youth and the prospect of a better life in cities. The movement of labor leads to depopulated areas leaving an aging and increasingly unskilled population behind. However, regions can make a significant new beginning. But a multi-level participative governance approach and new institutional capacities are needed to pool existent excellent competencies and development potentials. Co-creating future strategies to increase the attractiveness of rural areas is the key to give the youth new incentives to revive rural areas. Circular-Bioeconomy is used as a tool, that promises to foster regional development: It is a concept focusing on the transition of a fossil-resource based economy towards an economy making use of sustainable production of biological resources and processes to develop new products, thus setting rural areas and their development into focus. The concept catalyzes interdisciplinary cooperation also between different policy areas/levels to actively address demographic change, by enhancing value creation through new collaboration, business models and value chains raising the attractiveness to stay and even move to rural areas. Long term goal of the project is to enhance the socio-economic status of the regions, contribute to environmental, climate and resource protection as well as foster development of rural areas. An ecosystem for systematic multi-level governance with actors from the interested public, academia, industry and political decision making will be developed. That ecosystem gives space for co-creation and new forms of integrated urban-rural cooperation leading to increased institutional capacity to tackle demographic change. Thus, overcoming the persistent lack of engagement of societal actors in the political system by giving them ownership to address demographic change. The project will be implemented in 30 months, till 31.12.2022, while the total project budget is  2,713,796.50 EUR.

Search

Language